Pozitív a terhességi tesztem, mit csináljak?

A fogantatást követően a megtermékenyített petesejt (zygota) beágyazódik a méh falába és növekedésnek indul. A fejlődő embriót körülvevő sejtek (trophoblast sejtek) terhességi hormont, ún. HCG-t kezdenek termelni, melynek a vérben mérhető szintje kb. 2 naponta megduplázódik. A terhességi tesztek ennek a hormonnak a vizeletben ürülő kimutatásán alapulnak. A gyógyszertárban kapható terhességi tesztek a megtermékenyítést követő kb. 10-11. napon kimutatják a HCG emelkedést és valamilyen látható módon először halványan, majd egyre erősebben, egyértelműen mutatják a terhesség létrejöttét. Fontos tudni, hogy a terhességi teszt kóros terhességek, mint például méhen kívüli terhesség vagy rossz beágyazódás, vetélés esetén is pozitívvá válnak, ezért ilyenkor szükséges a nőgyógyászati vizsgálat. Szülészeti szempontból a terhességet az utolsó menstruáció első napjától számoljuk és betöltött hetekben adjuk meg. Egy hónappal az utolsó rendes menszesz után, tehát az éppen elmaradt menstruáció időpontjában a terhességi teszt már pozitív lehet, de a nőgyógyászati vizsgálat még nem képes a terhesség kimutatására (ennek oka a terhességi teszt nagyobb érzékenysége).

Felmerülhet a kérdés, hogy a nőgyógyászhoz mikor érdemes fordulni.

A nőgyógyászati vizsgálat koraterhességben manuális és ultrahangos vizsgálatból áll. A legérzékenyebb hüvelyi ultrahang vizsgálat az utolsó menszesz utáni 5. héten képes a legkorábbi jel, az. ún. petezsák kimutatására, mely a méh üregében látható kis „fekete folt”. A későbbiekben a petezsákban megjelenik a szikhólyag, majd a terhesség 6. hetében válik láthatóvá az embryo kis „fehér folt” formájában. A magzati szívcső lüktetése, a szívműködés jelzi, hogy normális, élő terhességről van szó. Az ultrahang egyben alkalmas a méhen kívüli terhesség kimutatására/ kizárására is.

A fentiekből következik, hogy pozitív teszt esetén legkorábban az utolsó menszesztől számított 5. héten, vagy akár panaszmentes esetben a 6. héten érdemes fordulni. Ha az előzményben méhen kívüli terhesség, vetélés, kismedencei nőgyógyászati betegségek szerepelnek, a nőgyógyászati vizsgálatokat fokozott óvatossággal, alapossággal végezzük.

A korai ultrahang vizsgálatokról további anyagot, képeket a honlapomon talál a 2013-ban a kórházunkban szervezett továbbképző kongresszuson általam tartott előadás dia anyagában (Pdf formátumban)  „Az ultrahang vizsgálatok a szülészet-nőgyógyászatban”címmel. 

Dr Tidrenczel Zsolt